Komplex tanfolyamok
Grafika - DTP
Számítógépes jog
Web tanfolyamok
Multimédia - Animáció
Programozó képzések
Alap, irodai és ECDL
Rendszergazda képzés
OKJ tanfolyamok
Művészeti tanfolyamok

Pedagógus továbbképzés
Az évek során számos tanár kolléga vett részt különböző képzéseinken, részben továbbképzési, részben pedig új ismeretek szerzése céljából. Visszajelzéseik szerint nagyon elégedettek voltak a képzéseinkkel a tematikát, a képzés színvonalát, a megszerzett tudás mértékét illetően, mindössze azt hiányolták, hogy a képzéseket nem tudták beszámítani kötelező továbbképzéseikbe.
Intézményünk vezetése 2010 tavaszán kérelmezte E-learning tananyagfejlesztés pedagógus továbbképzési programjának akkreditációját. A felelős hatóságok az akkreditációs kérelemnek helyt adtak, és OKM-1/98/2010 számon, illetve PLB-0584 számon nyilvántartásba vették azt.
Az E-learning tananyagfejlesztés képzés során a pedagógus kollegák olyan piacképes ismereteket sajátítanak el, amely komoly előnyt jelent számukra, továbbá iskolájuk, és nem utolsó sorban az oktatásban résztvevő diákok, hallgatók számára is, hiszen a képzésben megszerzett ismeretek birtokában a tanár, nevelő képes lesz adott oktatási csoportra szabott, magas színvonalú, 21. századi oktatási és számítástechnikai feltételeknek is megfelelő oktatási anyagok készítésére.

| Számítógépes tanfolyamok: Pedagógus továbbképzés |
Szoftverek, témakörök:
A tanfolyamon szerzett ismeretekkel elkészíthető tananyagok, bemutatók: |
A képzés sikeres elvégzéséhez erős informatikai alapismeretekre van szükség!
Részletek a tanfolyam weboldalán!



