Fábián László fotográfus : "Éjszakai lomtalanítás" című vizsgaremeke
Dolgozatomban kísérletet teszek arra, hogy bemutassak egy számomra érdekesnek, ugyanakkor
szürreálisnak ható eseményt, egy lomtalanítás éjszakáját Budapesten.Az évente hirdetett
lomtalanítási akciókban a lakosságnak lehetősége nyílik arra, hogy feleslegessé vált vagy megunt
tárgyaktól megszabaduljon, amit aztán a közterület fenntartó ingyen elszállít. Azonban amíg nem
kezdődik el a hivatalos takarítás addig a kihelyezett lomokat bárki kedvére válogathatja. A sorozatban
láthatjuk a város belső kerületeinek egy másik arcát, a benne élő „lomizókon” keresztül, amit a
dokumentarista fotózás, azon belül a streetfotó műfajával szeretnék bemutatni. A képek készítése
közben nem volt célom állást foglalni, azonban a sorozat rávilágított a társadalmi különbségekre az
emberek között akik a városon osztoznak. Fontosnak tartom, hogy a műfaj segítségével
megmutassuk környezetünket és egyfajta korlenyomatként hagyjuk hátra képeinket.
Fábián László fotográfus - Portfólió